Mi más, mint a munkanélküliség...
Üdvözöllek kedves olvasó. 25 éves vagyok, csóró és munkanélküli. Az alábbi kis blog csak azzal a szándékkal készül, hogy megoszthassam történetemet a nagyvilággal, névtelenül, pont elég bajom van abból, hogy nincs munkám, nem szeretnék még mindenféle rosszakarókat magam köré, csak normális munkára és megélhetésre vágyom. Érettségiztem és 2 szakmám van, egy szoftverüzemeltetői és egy marketinges OKJ-s. Sajnos én is tudom, hogy ezek a szakmák igazi zsákutcák, amikor elkezdtem ezeket tanulni, még nem úgy tűnt. Fiatal voltam, tapasztalatlan és hibáztam. 4 évet dolgoztam sofőrként kisteherautón, megtetszett a szakma, de sajnos a minimálbéres fizetés és a 40 km-el odébb lakó barátnőm egy idő után nem volt összehangolható, így aztán változtatni kellett.
Nah akkor kezdjük… 2012. szeptember. Ekkor született a döntés, hogy életformát váltok, elköltözök szüleim házának biztonságából, nekivágok az életnek, egy másik régióban, a fővárosban, mint áruszállító. Szar anyagi döntés volt. 2013-at már munkanélküliként kezdtem, de akkor azért nem gondoltam volna, hogy most, több mint 1 év elteltével még mindig csak az élet kevésbé habos oldalát fogom élvezni. Főváros, millió lehetőség, gondolhatná az ember. Valójában pedig lélektelen állatok hazája (tisztelet a kivételnek), ahol a saját fővárosodban ha nem érted, hogy a török főnököd mit próbál hadoválni a te anyanyelveden, és mit ordibál (!) a képedbe, te vagy a hibás. A vietnámi vegyesboltban az alkalmazott felel anyagilag az árukészletért, de nem csak abban a boltban ahol dolgozik, hanem a kis hálózat összes boltjában. Kérem szépen, így kurva könnyű… A jóindulat és a segítőkészség nem talál célba, ez itt nem lényeg, a számok beszélnek, illetve a profit. Hitegetések, nagy legelő és még több birka. Az jut fűhöz, akinek szerencséje van, vagy aki elég birkát eltapos egy falatért. Nah de beszéljenek a számok. 1 évnyi munkakeresés, átlag heti 15 helyre való jelentkezés interneten, telefonon, ebből mondjuk éves szinten 10 darab visszajelzés, mondjuk 3 sikeres, ebből 1 nem éri meg, egy élhetetlen, egy meg még meg is fenyeget. Az első egy meg nem nevezett kiscsomag futár cég, 100 Ft címenként, munkaidő rugalmas (bár senki sem szeret este 8 után csomagot kapni, főleg nem olyat, amit egy véletlenül rossz helyre klikkelés, vagy tudatlanságból megrendelt marketingszemetet tartalmaz egy szintén meg nem nevezett kiadótól), de akárhogy próbálom, napközben nem nagyon érek otthon senkit, napi 10 óra melóval tudok keresni átlag 2500-3000 Ft-ot. Mindezt úgy, hogy a belvárost kell járnom, a parkolást magamnak kell fizetnem, vagy pedig a büntetést. Ezen probléma említésére a főnök válasza: oldd meg, te vagy a futár. Az ember viszonylag rövid próbálkozás és fejszámolás után rájön, hogy a napi 3000 Ft nem nagyon éri meg, mivel napi 2000 Ft-ot el kell költeni még a legjobb esetben is parkolójegyekre (ja és nem napi 30 címre jut el az ember az ilyen teljesítményhez, hanem inkább napi 70-80). Na mindegy, gondoltam néha nem jön össze, majd a következő jobb lesz. Török úriember, iszonyatosan töri a magyart, törökül nyilván jól beszél, más nyelvet nem ismer. Személyi sofőrt keres. Próba, szerencse, beszélgetés, tesztvezetés, mondja hogy nincs jogsija, nem tud vezetni. Valószínűleg nem keresne sofőrt, ha tudna, egyszóval ez nekem csak jó. Első munkanap, a hozzá tartozó kicsit döcögős kezdés, török éttermekbe nyersanyagszállítás, öreg kis puttonyos autó, reccsen rükvercben, álló helyben, padlólemezig nyomott kuplunggal; a főnök üvölt. Kapkodom a levegőt, bocsánatot kérek (a főnök autója sosem rossz, én hibáztam természetesen), egy kirúgásos fenyegetőzés után megnyugodunk, próbálunk beszélgetni. „A magyarral az a baj, hogy lusta és nem ért semmihez”. Khhm… igen főnök, de én más vagyok (szükségem van a munkára). Többsávos út, Ali baba kiszúrja a szembe sávokon túl a benzinkutat, mondja, hogy oda menjünk be. Mondom ok, záróvonal, rendőr szemből, majd kicsit odébb megfordulok szabályosan és beállunk. Főnök üvölt… Ebben a szellemben szépen el is telt a nap, következő napon főnök gps-e bemondta az unalmast, mondom hogy menjünk el az enyémért, haladjon a munka, az autómban van egy őrzött parkolóban. Odafelé a következő bekanyarodási lehetőséghez besorolok a buszsávba, főnök üvölt, hogy szabálytalankodok és meg fogják büntetni. Cérna szakad, megkérem, hogy ne tanítson már meg közlekedni, elvégre kettőnk közül nekem van jogsim. A következő percben már megint munkanélküli vagyok. Legközelebbi eset, Budapest közeli település, építőipar. Kell a pénz elmegyek kubikolni. Szerdán munkakezdés, a roma kisebbségi főnököm látván hogy van autóm, arra számít, hogy munkaidő után leviszem Szabolcs megyébe mert el kéne menni az autójáért. Nyilván hülye nem vagyok, nem vittem el, pénteken ennek megfelelően fizetést is csak egy napra kaptam, plusz a már emlegetett fenyegetést borravalónak. Persze minek mentem ilyen helyre. Ezután úgy éreztem, hogy Budapestből ennyi elég volt, plusz az összes tartalékomat feléltem, irány vidék, barátnőmhöz. Próbálkozás próbálkozást követett, ugródeszka: egy környékbeli nagyobb város vegyi üzemében lenne meló. Munkaközvetítő srác mondja, hogy még nem igazán tudja, hogy miről lenne szó, valami csöveket kell pakolni, de holnap hajnalban megírjuk a szerződést, aztán menjek a munkaterületre, ott majd mindent elmondanak. Így is lett, kaptam szerződést mint segédmunkás, 2 hét múlva mondja a helyi főnök, hogy az ottani erőműben kéne szelepeket cserélni. Mondom ok, papíron segédmunkás vagyok, életbe nem láttam még erőművet belülről, de csináljuk. Mutatja hogy az ott a szelep, 4 csavar, leszeded, új tömítés, visszarakod, jól meghúzod. Péntek délután munka elvégezve, csavarok meghúzva 1 méteres erőkar + villáskulcs + 70 kiló testtömeg kombinációval, vasárnap csörög a telefon, hogy nem kell többet menni, mert minden csavar lötyög (!!!), amit meghúztam. Mondom ok, akkor bemegyek, szerződést bontunk, kifizet, aztán viszlát. Válasz: szerződésbontást alá kéne írni, a fizetést majd utalják következő hónapban… Aha… Sajnos nincs a cégnek tőkéje, amiből ki tudná fizetni a fél havi béremet (kb 35000 Ft), úgyhogy majd ha a másik cég utal neki, akkor tudja továbbítani nekem. Tudod haver, a hülyék a másik oldalon laknak. Fekete ledes lámpás új audi, iroda, ingázás Budapestről és nincs 35000 Ft. Kb 3 heti telefonálás és már majdnem munkaügyi felügyelethez fordulás után sikerült megkapnom a béremet, és megtörtént a szerződésbontás, visszamenőleg, az utolsó munkanapommal. Azóta sok-sok próbálkozás sem vezetett eredményre. Volt ahova szeptemberben jelentkeztem, részt vettem egy telefonos és egy személyes elbeszélgetésben (hozzá teszem, hogy nem egy álom állásról beszélünk, hanem egy a 6 számjegyű „álomhatárt” éppen csak elérő fizetésű eladói/szerelői állásról), majd januárban kaptam a választ, hogy nem engem választottak. Budapestről meg egy év után hívtak fel egy helyről hogy érdekelne e még az állás… Igen, csak már sajnos 150 km-el odébb lakom, szóval kicsit talán sokáig tartott a visszajelzés. Namármost. Nem azért keresek állást, mert nincs jobb dolgom, vagy mert unatkozom és így ütöm el a szabadidőmet, vagy mert majd valamikor a 23. században munkába szeretnék állni, hanem azért mert MEGÉLHETÉSRE VAN SZÜKSÉGEM! Értem én, hogy a jelentkezéseket fel kell dolgozni, ki kell értékelni, na de több hónapig??? Továbbá: kedvenc kérdéseim: „miért szeretne a cégünknél dolgozni?” – ööö… talán azért, mert az Ön cége hirdet állást… „mennyit szeretne keresni?” – napi 200ezret, lehetőleg Euroban… Ok, elhiszem, hogy ezek is egyfajta felmérő tesztkérdések, hogy az ember mennyire értékeli magát, meg hogy mennyire informált a cégről, ahova jelentkezik, de basszameg… Nem tudom hogy mit szeretnének hallani. „Azért szeretnék az Önök cégénél dolgozni, mert rendkívül innovatív technológiákat használ a piacon fellelhető vetélytársakhoz képest és figyelembe veszi a mai már-már elvárásnak tekinthető környezetvédelmi intézkedéseket és egy ilyen dinamikus, fejlődőképes csapatban élmény lehet dolgozni.” Könyörgöm, sablonszöveg… Honnan kéne tudnom arról a cégről bármit is?? Azt tesz mindenki a „kirakatba” amit csak akar. A másik kérdéssel kapcsolatban pedig abszolút tanácstalan vagyok… Ha azt mondom, hogy elvállalom havi 80ezer nettóért, akkor azt gondolhatja, hogy „hát biztos azért mond ilyen keveset, mert tudja, hogy nem olyan jó a szakmában” vagy ha azt mondom hogy 120 akkor meg az van hogy „a másik meg elvállalja 80ért is”. Sajnálom, nem látok bele a munkáltató fejébe, nem is akarok; egy normális, megbízható, megélhetést jelentő munkát szeretnék csupán. Továbbá: mi ez az új divat, hogy már a pizzafutárnak is vállalkozónak kell lenni? És úgy egyáltalán, miért törvényszerű az, hogy a munkáltató ráülhet az én infrastruktúrámra??? Gondolok itt pl: saját autó, saját előfizetéses mobiltelefon, helyi lakos (parkolási jogosultság), saját laptop, saját fényképező, saját minden… És mindezt mondjuk napi 12 óra munkával mondjuk 3500 Ft + némi minimális üzemanyag térítésért. Sajnálom, de a jatt az nem fizetés, az egy változó. Ha elmegyek vásárolni, akkor annyit vásárolok, amennyi pénzem van, nem számítok arra, hogy hátha majd valaki kifizeti helyettem, amit én veszek. Olvasom az interneten, hogy egy srác osztja az észt, hogy munkanélküliként is képezni kell magad, meg hogy ő HR-esként dolgozott 1 cégnél, miközben estin az érettségit csinálta… HOGY???? MIBŐL???? Hogy dolgozott ő HR-esként 8 általánossal? Miből képezzem magam munkanélküliként? Apropó, HR-es. Egy állásinterjú alkalmával egy nálam fiatalabb hölgy interjúztatott (pedig én is csak 25 éves vagyok), oldalt felborotvált hajjal, nem nagyon akart kérdezni semmit. Én kezdeményeztem, beszéltem, mondtam, hogy mennyire fontos lenne egy állás, vártam volna valami választ, valami reakciót, de semmi. Megszeppent. Vicc. A másik oldal meg aki 1000 db-en mondja hogy itt nincs betegszabadság, az autóval való bejárást nem fizetik, de olyan rugalmasnak kell lenni, hogy ha ő telefonál 5kor, akkor 6kor már bent kell lenni, különben többet nem is kell jönni. Ez mondanom se kell, tömegközlekedéssel nem kivitelezhető. Nem a kifogásokat keresem, de azért ez nem normális, hogy a munkaadók már úgy látják a dolgot, hogy ők méltóztatnak munkát adni az egyszerű embernek, ezért övék minden kiváltság. Tudom, sok az álláskereső, van miből válogatni és ez nem az álláskeresőnek kedvez. DE! A legtöbb ilyen kiváltságosnak úgy lett nyála, hogy anyuci-apuci szájba köpte (ismét csak tisztelet a hozzáértő és a sikeréért sokat megtett kivételnek), ha érti a kedves olvasó, hogy mire gondolok. Továbbá: a tehetős ember él az egyszerű ember munkájából és nem fordítva! Hiába bánna néhány ember jól a számokkal, ha senki nem termelné meg neki azt, amit megeszik, éhen halna. Márpedig most úgy néz ki a helyzet, hogy jellemzően senki sem hálás azért, hogy a dolgozó ténylegesen dolgozik és nap mint nap termel és a két keze munkájával teremti meg a megélhetést a munkáltatójának. És a munkanélküli helyzetét és reménytelenségét igyekeznek kihasználni az „okos” emberek. Munkaerő közvetítésért pénzt kérnek a munkavállalótól (Budapest Amerikai út például, azért is!!!), hiába van törvényileg szabályozva, hogy NEM KÉRHET, ha ezt megemlítem a telefon végén pénzt követelő hölgynek, a válasz az, hogy akkor próbáljon csak saját erőből munkát találni. Álljon meg a menet! Nehogy már ha esetleg törvénytelenségre hívom fel a velem szemben álló fél figyelmét, még ő legyen felháborodva és még ő oktasson ki engem!!! Fülét, farkát behúzva kéne elnézést kérnie a „félreértés” miatt. De ez ebben az országban működik, minden gond nélkül, senki sem szankcionálja az ilyet. Az álláskereső portálokon megjelent álláshirdetések 70-80%-a érdekes módon napi, heti, vagy havi szinten újra és újra felbukkan. Információ a hirdetőről semmi, így semmit nem tudok arról, hogy kivel is osztom meg az összes személyes adatomat önéletrajz formájában. Érdekes módon hetente hívnak, hogy szeretnék e víztisztító készüléket vásárolni… Szeretnék csak nincs miből. Kutya legyek és kergessem a saját farkam körbe-körbe, ha az álláshirdetéseknek legalább a fele nem kamu, vagy csak adatgyűjtés, esetleg valamilyen statisztika miatt van rájuk szükség. Könyörgöm… az én adataimmal semmire se mennek, nincs már egy kurva petákom se, NEM VAGYOK FIZETŐKÉPES!
25 éves vagyok, csóró és munkanélküli.
Ha észrevételed van, vagy csak úgy érzed, hogy te is megosztanád a véleményedet, történetedet:
munkanelkuli@c2.hu